top of page

TÓTH ILDIKÓ
life coach

galina-n-205299-unsplash_edited.jpg
Tóth_Ildikó_terapeuta.jpg

RÓLAM

Pályám elején könyveléssel, könyvvizsgálattal foglalkoztam, azonban egyre inkább munkának éreztem, mintsem a hivatásomnak. Közben az életemben jelentkező kihívásokra választ keresve elkezdtem különböző ismereteket gyűjteni.

Tanultam asztrológiát, filozófiát, pszichológiát, folyamatosan kerestem a válaszokat  az életemben jelentkező lelki eredetű kihívásokra.

Az asztrológiából számomra a legfontosabb felismerés az  volt, hogy milyen sokszínűek vagyunk, a születési horoszkópunknak megfelelően milyen sokféleképpen tudjuk az életünket látni, élni. Ez segített a sokféle nézőpont megértéséhez, elfogadásához. Ahhoz a felismeréshez vezetett el, hogy a sokféle úton, mindegyikünk a szeretet elérésére, megtartására törekszik, ez a legfontosabb emberi célunk.

Saját magamon megtapasztalt pozitív hatások miatt megtanultam a Nelson–SCIO készülék használatát. Ebből nagyon sokat tanultam arról, hogy a stressz mennyi mindent képes okozni életünkben.  Azt is megtanultam, megtapasztaltam, hogy mindez pozitív irányba megváltoztatható.

Elvégeztem a Proaktiv Life Coach tanfolyamot.  Ebből számomra a legnagyobb felismerés az volt, hogy pozitív hozzáállással, a bennünk lévő erősségek felfedezésével és a bennünk lévő gyengeségekben rejlő segítő erők meglátásával, mennyire meg tudjuk találni a változtatáshoz szükséges másféle szemléletmódot, erőt.

Minden ott van bennünk, csak másképp, külső szemlélőként kell rájuk néznünk és tenni a változásért.

Elvégeztem a  Mátrix - Mix tanfolyamot. Számomra a legnagyobb megtapasztalás az volt, hogy milyen gyorsan, hatékonyan tudja kitisztítani, pozitívvá, szeretetté átalakítani a bennünket eddigi életünk során ért negatív hatásokat, azok következményeit. Sikerül az elengedés, helyére belső béke, nyugalom, szeretet kerül.

Nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem ezeket a módszereket és lehetőséget kaptam, hogy másoknak is segíthessek ugyanazokkal a megoldásokkal, saját tapasztalatokkal, melyek nálam már beváltak, működnek.

Sok szeretettel várom a jelentkezésedet!

bottom of page